Értesítjük a civil szervezeteket, hogy 2026. szeptember 1-jén 10.00 órakor megjelent a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírása.
Civil szervezeteknek, intézményeknek
A "VICTORIA A GYERMEKEKÉRT" Egészségvédelmi Közhasznú Alapítvány célja: A köz érdekében álló gyermekkórházak, gyermekgondozó intézmények, hátrányos helyzetű gyermekeket segítő intézmények – beleértve a fogyatékos gyermekek gondozására szakosodott intézményeket is – segítése, anyagi támogatása, infrastruktúrájuk fejlesztése.
A Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (a továbbiakban: KTI), a Közlekedési és Beruházási Minisztérium megbízásából a Jövő Mobilitása Szövetség közreműködésével a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendeletben meghatározott, a nem motorizált közlekedés használatának előnyben részesítésére vonatkozó intézkedés...
ALFA Élhető Jövő: Klímabarát Kert pályázatok
A pályázatok kiírója Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
A Nemzeti Művelődési Intézet díjak átadásával kívánja kifejezni szakmai megbecsülését azon személyek, szervezetek, közösségek irányában, akik kiemelkedő és magas szakmai színvonalú közösségépítő, értékfeltáró tevékenységet végeznek.
500 millió forintos fejlesztési program indul a horgászszervezetek számára. Újabb jelentős fejlesztési lehetőség a hazai horgászegyesületeknek, szövetségeknek.
Ötszázmillió forintos új MOHOSZ pályázati program indul a horgászvizek vízpótlására és vízmegtartására
Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány az Állatvédelmi Témahét 2026 keretében meghirdeti a "Zöld híd Madagaszkárnak" országos középiskolai élőhelyfolyosó-tervező versenyt.
Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány az Állatvédelmi Témahét 2026 keretében meghirdeti az "A szeretet hazavezet" országos kommunikációs pályázatot.
Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány az Állatvédelmi Témahét 2026 keretében meghirdeti a "Vadvirágos sztrádák" országos felső tagozatos élőhelytervező pályázatot.
Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány az Állatvédelmi Témahét 2026 keretében meghirdeti a "Városi vadak nyomában" országos alsó tagozatos megfigyelési pályázatot.
„JÓ VELED” - országos óvodai alkotópályázat
Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány az Állatvédelmi Témahét 2026 keretében meghirdeti a "Jó veled" országos óvodai alkotópályázatot.
Új pályázattal segíti a mentett állatok állatorvosi ellátását a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
Rövid futamidejű mobilitási projektek a felnőttkori tanulási szektorban (KA122-ADU)
„Év Tájháza 2026” pályázat
Ismét lehetőség nyílik arra, hogy középpontba kerüljenek a Kárpát-medence legkiemelkedőbb tájházai!
















