Magyar Falu Program Templom-felújítási alprogram támogatási felhívása

Felhívás kérelem benyújtására ETFP-KP-1-2025 Magyar Falu Program Templom-felújítási alprogram kategóriában.
A Kormány az 1134/2025. (V. 8.) Korm. határozatával döntött a templom-felújítási program folytatásáról, a Magyar Falu Program alprogramjaként. Az új Templom-felújítási alprogram keretében a Kormány 10 éven keresztül (2025-2034. években) évente 2,5 milliárd forint, azaz összesen 25 milliárd forint támogatási forrást biztosít. 2025. évben e célra 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre.
A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának és a Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos célja a felhívás közzétételével az, hogy felmérje az 5000 fő alatti lakosságszámú, magyarországi falvak ténylegesen használt templomainak, kápolnáinak vagy istentiszteleti helyeinek felújításához kapcsolódó támogatási igényeket.
A támogatás célja: A támogatási kategória az egyházi hitéleti ingatlanok védelmét, felújítását, eszközbeszerzését, bővítését szolgálja. Ezen belül kizárólag templom, kápolna, istentiszteleti hely felújítása támogatható.
A támogatás igénybevételére jogosultak köre: A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 10. – 11. §-a szerinti egyházi jogi személyek, amelyek a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet 2. melléklete szerinti egyházi jogi személyek valamelyik GFO kódjával rendelkeznek (GFO kódok szerint: 551, 552, 555, 556, 557, 558, 559), beleértve a belső egyházi jogi személyeket.
Az igényelhető támogatás összegének alsó határa 5.000.000,- Ft.
Az igényelhető támogatás összegének felső határa 25.000.000,- Ft.
A támogatás rendelkezésre bocsátása egy összegben, támogatási előleg formájában történik, utólagos elszámolási kötelezettség mellett. Támogatási intenzitás mértéke: 100%.
Az elbírálásnál előnyt élveznek:
- a templomok külső felújítására és állagmegóvására vonatkozó igények, melyek a településkép változására is pozitív hatással vannak,
- azok a templomok, kápolnák és istentiszteleti helyek, melyek a korábbi Magyar Templom-felújítási Program keretében nem részesültek támogatásban (de nem jelent kizáró okot, ha részesültek korábbi támogatásban),
- azok a templomok, kápolnák és istentiszteleti helyek, ahol heti rendszerességgel tartanak misét/istentiszteleti alkalmat,
- műemlék épületek körében azok, amelyeknél a tervezési-előkészítési feladatok már megtörténtek.
Nem nyújtható be támogatási kérelem:
- nem önálló jogi személyként,
- 5000 fő lakosságszámot elérő és meghaladó településen lévő egyházi épületre,
- új épületek építésére,
- kizárólag az alábbi tevékenységekre: templomkert, udvar, járda, templomtól különálló harangláb vagy torony, kereszt és szobor, (önállóan nem támogatható tevékenységek!)
- csak eszközbeszerzés támogatására,
- csak tervezés támogatására,
- ha a kérelmezőnek a benyújtás határidejének végén lejárt és nem teljesített beszámolási kötelezettsége áll fenn az "Egyéb egyházi működési, program és fejlesztési támogatások" fejezeti kezelésű előirányzat terhére.
A felhívás keretében támogatott tevékenység megvalósítási időszaka 2025. január 1. – 2026. december 31.
A támogatási kérelem elektronikus benyújtásának határideje: 2025. június 30. hétfő 16 óra
A támogatási igényeket a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben (NIR) lehet benyújtani, amely regisztrációt követően elérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. weboldaláról.
Forrás és a Pályázati dokumentáció elérhetősége:
https://bgazrt.hu/megjelent-a-magyar-falu-program-templom-felujitasi-alprogram-tamogatasi-felhivasa/