Budapest MICE Fund – a budapesti hivatásturizmus támogatására

2025.09.12

Célja, hogy erősítse Budapest pozícióját a nemzetközi hivatásturizmus piacán, és ösztönözze a fővárosban megvalósuló nemzetközi üzleti események számának növelését.

Az évente 400 millió forintos keretösszegű program a nemzetközi szervezetek, szövetségek és rendezvényszervező ügynökségek számára nyújt támogatást konferenciák, meetingek, üzleti utak és nagyrendezvények budapesti megvalósításához. A programban magyar szervezetek és cégek is pályázhatnak, amennyiben nemzetközi események lebonyolítását végzik.

Főbb feltételek:

  • A pályázati időszak kezdete: 2025. szeptember 15.
  • Csak olyan események támogathatók, amelyek 2025. szeptember 15. után valósulnak meg.
  • Nemzetközi rendezvénynek az minősül, amelynek résztvevői legalább 70%-ban külföldről érkeznek.
  • A támogatásra olyan események pályázhatnak, amelyek minimum két egymást követő napon zajlanak Budapesten.
  • Pályázat két kategóriában nyújtható be:
  • Kis- és közepes események: legalább 50 fővel valósulnak meg
  • Nagyrendezvények: legalább 500 fővel valósulnak meg
  • A támogatás a rendezvény bérleti díjára, cateringre, eszközbérlésre, marketingköltségekre és egyéb technikai szolgáltatásokra fordítható.
  • Az év kevésbé frekventált időszakaiban (november–február, július–augusztus) megrendezett események akár megnövelt támogatásra is jogosultak lehetnek.

Pályázat benyújtása:

  • A pályázati anyagot – a részletes pénzügyi tervvel együtt – a Budapest MICE Fund szakmai bizottsága bírálja el.
  • A pályázat a rendezvény tervezett időpontja előtt legfeljebb két évvel, de legkésőbb három héttel nyújtható be.
  • A pályázat benyújtásra 2025.09.15-től a keret kimerüléséig van lehetőség.
  • A támogatási igényeket a TÉRKŐ rendszer felületén (https://info.kisfaludyprogram.hu/palyazati-informaciok/terko) lehet benyújtani, míg a kapcsolódó közlemények a Budapest Convention Bureau (BUDCB) honlapján (https://budcb.hu/kezdolap/budapest-mice-fund/) érhetők el a felhívásnak megfelelően.

˙Jelen összefoglaló tájékoztató jellegű, teljeskörűen nem tartalmazza a megjelölt elérhetőségeken és/vagy a kapcsolódó dokumentációkban található információkat, részleteket és feltételeket!

További lehetőségek megismeréséhez, illetve bővebb, naprakész információhoz való hozzáféréshez előfizetés igénylése javasolt.