Erdészeti agrártámogatások

2025.09.10

Az erdészeti agrártámogatások célja, hogy több és jobb erdeink legyenek, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek – mondta Mocz András, erdőkért felelős helyettes államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalun rendezett ágazati szakmai napon.

Mocz András "A magyar erdészeti támogatáspolitika aktualitásai" címen tartott előadásában a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének erdészeti pályázati felhívásait ismertette. Kiemelte, erdőtelepítésre és ápolásra, ipari célú alapanyag biztosítására szolgáló faültevény telepítésére támogatást igényelhettek és igényelhetnek a pályázók. A kérelmek benyújtására 2026-ban is két szakaszban lesz lehetőség.

Számos felhívás jelent meg a meglévő erdőállományok minőségi megújítására, fenntartására vonatkozóan. Példaként említette az erdőterületeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetéseket, az erdőpotenciált veszélyeztető biotikus és abiotikus károk megelőzésére és a károkozást követő helyreállításra igényelhető KAP forrásokat, vagy az erdészeti génmegőrzés támogatását.

Előadásában felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptember 22-ig még benyújthatók a kérelmek a "Fiatal erdők állománynevelésének támogatása" című felhívásra, melynek keretösszege 3,9 milliárd forint.

Mocz András hangsúlyozta, a versenyképes erdőgazdálkodást támogató beruházásokra erdészeti szaporítóanyag-előállítással vagy szolgáltatással foglalkozó vállalkozások, faipari vállalkozások továbbá erdőgazdálkodók és szakirányítók is pályázhatnak. A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2025. november 1-től lesz lehetőség, a tervek szerint még további három szakaszban. A rendelkezésre álló keretösszeg összesen 29 milliárd forint. A pályázatban elszámolható többek közt telephely és technológia-fejlesztés, illetve a korszerű erdőgazdálkodás hatékonyságának javításához szükséges digitalizációs fejlesztések is – tette hozzá. A felhívás gondoskodik az elsődleges faipari vállalkozások felzárkóztatásáról is.

Kiemelte, idén még három pályázati felhívás megjelenése várható, ezek az "Erdő-környezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások", az "Erdőtűz megelőzés együttműködésben" című felhívás, valamint a fiatal erdőgazdálkodók támogatása, amelyek egyben az összes erdészeti felhívás megjelenését jelentik.

Az agrártárca elkötelezett abban, hogy a jelenlegi 25,4 százalékról 27 százalékra emelkedjen az ország fás növényzettel borított területeinek aránya. A KAP keretében a korábbi költségvetési időszakhoz képest közel háromszor annyi, összesen mintegy 310 milliárd forintnyi forrást fordítanak a magyar erdők megőrzésére, területük növelésére és minőségük javítására – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

˙Jelen összefoglaló tájékoztató jellegű, teljeskörűen nem tartalmazza a megjelölt elérhetőségeken és/vagy a kapcsolódó dokumentációkban található információkat, részleteket és feltételeket!

További lehetőségek megismeréséhez, illetve bővebb, naprakész információhoz való hozzáféréshez előfizetés igénylése javasolt.